Spectra Acrylic kötő- és horgolótűk – az én szememmel (kezemmel
)
Bár sokat még nem volt alkalmam dolgozni ezekkel a szépségekkel, de az eddigi tapasztalataimat szeretném megosztani veletek.
A tűk tapintása valóban kellemes, nincs hideg érzet, mint a fém tűknél általában. Érezhető, hogy műanyag, de a felszíne teljesen sima, egyáltalán nem akadós.
Igaz, nem siklik rajta annyira a fonal, mint a Symfonie tűkön, de szerintem ezért is ajánlják kezdőknek, ugyanis így a véletlen lecsúszás is ritkább.
A fa tűk után kicsit szokni kell, de néhány sor után remekül meg lehet vele barátkozni. Egyelőre természetes alapanyagot nem kötöttem vele, csak akrilt, azzal jól működött, eleinte az a kis tapadás (vagy inkább enyhébb csúszás) volt fura, de belejöttem. Lehet, csak annyi a baj, hogy akril az akrillal?
A tűk egyébként minimális mértékben hajlékonyak. Így nincs a tű meggyötörve akkor sem, ha egy kezdő nagyon feszesen köt vele. Nem törik el, mint a fa és nem is deformálódik el, ahogy egy fém tű tud.
Bár törött fa tűről még csak egyszer hallottam, az sem kötés közben sérült meg, hanem ráugrott egy gyerkőc az ágyon…
Összességében bátran ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akiknek a fa változat túl drágának tűnik, mert ezek az akril termékek igazán megfizethetőek!
(Még annyit hozzátennék, hogy az átlátszóság egyáltalán nem zavaró! Nekem tetszik!)










