A késő tél és a kora tavasz slágere volt nálunk ez a sapka! Összesen 5-öt kötöttem meg belőle. Most már jön a jó idő, de őszre már most megkötheted!
Hozzávalók: közepes vastag fonal (konkrétan Lisa fonalból 8 dkg kell felnőtt sapkához!) 4-es harisnyakötőtű (60 cm-es 4-es körkötőtű) 2-es akármilyen kötőtű.
Elsőként egy sávot kötünk csavart mintával, 18 szemmel kezdjük (ebben a szélszemek is benne vannak).

Ezzek a mintával addig haladunk tovább, amíg elég hosszú, vagyis pont körbeéri a fejünket. Jobb, ha kicsit szűk, mert szinte biztos, hogy nyúlik egy kicsit. (Gyapjúhoz nem értek, de akril fonalból jobb, ha nagyon passzos!)
Ha kész, a két végét szépen összevarrjuk, ezután a szélszemeket szépen felszedegetjük. Én így csináltam, de Amanda ötlete se rossz, hogy rögtön a második szemeket szedjük fel, amiből 2x annyi van, mint szélszemből, így csak egyszer kell egy szemet lekötni.
Pontosabban, hogy a kellő bőség meglegyen, én úgy csináltam, hogy minden (szél)szemet kétszer kötöttem le, és minden 4 szem után egy ráhajtást is raktam, amit a következő sorban csavartan kell lekötni, hogy ne legyen lyuk.
25 soron keresztül körbe körbe kötöttem, először harisnyakötőtűvel, mert túl bő lett volna még a 60 cm-es körkötőtű, de pár sor után arra szedtem át az egészet, mert mégiscsak kényelmesebb. De végig harisnyakötőtűvel is megoldható, az első 1-2 sapkát úgy kötöttem.
Ezután a kb. 8 cm-es sima kötés után jön a fogyasztás. 4 felé osztjuk a kört, ha már eleve harisnyakötőtűre van szétosztva, akkor még könnyebb.
Először csak minden második sorban, összesen 8 szemet fogyasztunk. Na most ezt hogy mondjam értelmesen?
Összesen 8 helyen fogyasztunk, de felváltva. Tehát először a rajz alapján az 1. számmal jelölt helyeken, aztán két sorral később a 2. számmal jelölt helyeken, majd újra 1., aztán 2.

De minden képzeletbeli vonal előtt és után is van egy egy fogyasztás, úgy tekergettem a szemeket, hogy szembe álljanak a fogyasztások. Remélem, látszik a képen!
Mikor már nagyon kevés szemünk maradt egy sorban (tehát olyan 20-30 között, a rajzon a belső kör környéke), akkor már nem két soronként, hanem minden sorban fogyasztunk. Mikor már csak 4 (vagy
szem maradt, akkor mindet leláncoljuk. A fonalat elvágjuk, visszafelé a leláncolt szemeken áthúzzuk varrótűvel, így jó szorosra össze tudjuk húzni a lyukat. Belülre húzzuk, odacsomózzuk.
Most jön a simli (vagy mi).
Először érdemes felpróbálni, hogy mekkorát is szeretnénk, aztán most a vékonyabb harisnyakötőtűre (2 számmal kisebb kell, mint amivel a sapkát kötöttük) felszedjük a szélszemeket. Pont ahogy a másik oldalon, csak itt nem kell buggyosnak lenni, így elég az, hogy minden szemet kétszer kötünk le. (Ha eleve a második szemeket szedjük fel akkor minden szemet 1x kell lekötni.)
Lustakötéssel dolgozunk. A lusta kötés és a fonalhoz képest vékony kötőtű miatt elég merev lesz a simli.
Az első sort végig kötjük, de a második sortól elkezdünk fogyasztani. Én ehhez a kerekedő simlihez így fogyasztottam:
Először mindkét oldalon soronként 1 szemet (ezt 6x ismételtem);
Majd 3x ismételve mindkét oldalon soronként 2 szemet;
Ezután 2x ismételve mindkét oldalon soronként 3 szemet;
Végül mindkét oldalon 6 szemet.
Ezután a megmaradt kb. 10-15 szemet a következő sorban le is láncoltam. A fonal végét úgy vágtam le, hogy kb. 10 cm maradt, ezt egy tűvel a simli szélén visszaöltögettem, és úgy csomóztam el, hogy a sapkába befelé álljon.
Nagyjából ennyi. Remélem, értelmesen írtam!












